2011. 08. 24.

Nem lesz sztrájk

Nem szüntetik be a munkát a BVG dolgozói. A szakszervezet és a városi közlekedési cég megállapodott a munkabeszüntetések elhalasztásában, így a szerdára tervezett munkabeszüntetés is elmaradt. Mindkét fél konstruktív és előremutató tárgyalásokról beszél.

Közel tizenegy órás tárgyalás után a ver.di nevű szakszervezeti szövetség és a BVG képviselői is konstruktívnak és előremutatónak nevezték a megbeszélést. Az első kézzelfogható eredmény a szerdára tervezett munkabeszüntetés elmaradása.
A tárgyalások során megállapodtak, hogy a BVG-nél és a leányvállalatánál, a Berlin Transportnál dolgozó mintegy tizenháromezer munkatárs munkakörülményeit javítják. A szakszervezetek korábbi követelései között szerepelt a két menet közötti legalább négy perces pihenő garantálása és a szociális ellátás javítása.
A szakszervezetek ezek mellett felhívták a figyelmet arra is, hogy évente többszáz autóbuszvezetőt támadnak meg szóban vagy tettlegesen az utasok. A közös fellépést szorgalmazták az érdekvédők.
Az 50 évnél idősebb buszvezetők plusz öt nap szabadságot kapnak és általában javulnak a munkakörülmények a BVG-nél
(a képen a 284-es viszonylaton közlekedő szóló Volvo 7700-as érkezik Berlin-Lichterfelde Süd állomáshoz; fotó: Halász Péter)

A szakszervezetek és a munkáltató megállapodott abban is, hogy a hatvanadik életévüket betöltött járművezetők esetében a két szolgálat között legalább 12 óra pihenőidőt kapnak; az ötven évesnél idősebb alkalmazottak pedig öt nappal több, összesen 35 nap szabadsággal gazdálkodhatnak.
Legutóbb három esztendeje volt jelentősebb munkabeszüntetés Berlinben. Akkor hetekre leállt a városi közlekedés, csak az azóta bajban lévő S-Bahn szállította az utasokat – no és persze az alvállalkozók.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.