2011. 08. 15.

Sztrájkveszély a BVG-nél

Kora délután ülnek tárgyalóasztalhoz a szakszervezetek és a BVG képviselői. Az érdekvédők szerint megállapodás hiányában már akár holnap figyelmeztető sztrájkra hívhatják a városi közlekedésben dolgozókat a német fővárosban.

A ver.di nevű szakszervezeti tömörülés ezúttal nem, vagyis nem kizárólag béremelést szeretne. A legfontosabb követelések között ezúttal a munkakörülmények javítása szerepel. Az érdekvédők azt szeretnék elérni, hogy a BVG járművezetői minden végállomáson legalább 4 perc szünetet kaphassanak, emellett pedig általában hosszabb munkaközi szüneteket is szeretnének a szakszervezetisek. Úgy fogalmaztak: ha nem látják, hogy meg tudnak megállapodni, akkor akár már másnap sztrájkot hirdetnek. A munkabeszüntetés a metró, villamos és autóbusz ágazatot egyaránt érintené.
Amíg a buszvezető pihen, a busz is áll a végállomásokon. Az érdekvédők legalább négy perc szünet garantálását követelik  A felvétel Alt-Heiligensee végállomáson készült

A BVG visszautasította a szerinte zsarolással felérő követelést. A cég szerint nekik és érdekük, hogy a munkavállalók kipihenten, egészségesen végezzék a munkájukat, így nem is értik, miért fenyegetőznek az érdekvédők munkabeszüntetéssel. A BVG jelezte: a sztrájkolók leginkább a berliniekkel szúrnak ki a munkabeszüntetéssel, akik az S-Bahn évek óta húzódó válsága miatt jobbára a BVG-t választották. Különösen fontos kiemelni azt, hogy a munkabeszüntetés az iskolába tartókat is érintené. Berlinben ugyanis augusztus 15-én, hétfőn megkezdődött a 2011-2012-es tanév.
A Citaro a 130-ason éppen pihenőjét tölti, az M37-esen közlekedő MAN emeletes előzi a szünetet tartó buszt a spandaui városháza előtti végállomás-komplexumban
(fotók: Halász Péter)

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.