Kislexikon

A RegionalBahn szerkesztősége úgy gondolta, hogy bizonyos rendszeresen alkalmazott rövidítéseket, kifejezéseket összegyűjtjük és egyfajta lexikonként közzétesszük. Ezen az oldalon tehát a legtöbbször használt rövidítések, betűszavak, kifejezések szerepelnek. A lista természetesen folyamatosan bővül az igények szerint. A munkánkat olvasóink is segíthetik, ha egy-egy kommentben jelzik, hogy melyik kifejezés érdemes arra, hogy e lapon megmagyarázzuk.

B
BVG — Berliner Verkehrsbetriebe. A berlini városi közlekedés működtetéséért felelős cég. Alapítva Berliner Verkehrs AG néven (innen származik a rövidítése) 1928-ban. A város kettéosztottsága idején Nyugat-Berlin közlekedését üzemeltette. Száz százalékban Berlin városnak tulajdonában áll. Honlap: www.bvg.de

BVB — VEB Kombinat Berliner Verkehrsbetriebe. A város 1949-es „hivatalos” kettészakadása után a BVG kelet-berlini ágazata sokáig azonos cégnévvel üzemelt, jellemzően a szakirodalom BVG (Ost) formában hivatkozza. 1969. január 1-jétől működik a fenti nevén és ekkortól használjuk a BVB rövidítést. 1992. január 1-jével olvadt össze a nyugat-berlini BVG-vel és a mai BVG-ként működik tovább.

D
DB — Deutsche Bundesbahn. Az eegykori Német Szövetségi Köztársaság, közismert nevén Nyugat-Németország, azaz az amerikai, brit és francia megszállási övezetekben működő vasutak összevonásával jött létre 1949. szeptember 7-én. Rövidítése a DB, amelyet ebben a formában csak erre a cégre alkalmazunk. Jogutódja a DB AG.

DR — Deutsche Reichsbahn. Ebben a formában az egykori Német Demokratikus Köztársaság, vagy közismerten Kelet-Németország állami vasúttársaságáról van szó. E rövidítéssel illették a szovjet megszállási övezet 1949 és 1994 között fennállt vasútját. Jogutódja a DB AG.
A korábbi német államvasút, a Deutsche Reichsbahn-Gesselschaft 1924-ben alakult. 1937-ig a részvénytársaságokhoz hasonló formában működött, ebben az időszakban a DRG rövidítést alkalmazzuk a cégre.
1937 után a birodalom különleges státusú vállalataként Deutsche Reichsbahn néven működött. Az 1937-1945 közötti időszakban a szakirodalom a DR, DRG és a DRB rövidítést is használja.

DB AG — Deutsche Bahn AG. A szövetségi vasúti törvénynek megfelelően létrehozott állami tulajdonú vasúttársaság, amely a DB és a DR, valamint a VdeR és a BVG S-Bahn üzletágának összevonásából jött létre 1994. január 1-jével. A cég mára holding jelleggel működik, az egyes üzletágak leányvállalatként vannak jelen a piacon. Rövidítését ebben a formában – hogy megkülönböztethető legyen a korábbi DB-től – ebben a formában, DB AG-ként alkalmazzuk, ha a holdingról vagy a német vasútról általában beszélünk. Egyebekben igyekszünk az érdekelt leányvállalatokat megjelölni. Honlapja: www.db.de

DVB — Dresdner Verkehrsbetriebe AG. A drezdai városi közlekedést szervező társaság. A DVB a villamos- és autóbusz-viszonylatok üzemeltetése mellett a sikló és a függővasút működtetője is. A társaság elődje, a városi villamosvasutat működtető cég Städtische Straßenbahn zu Dresden néven 1906-ban jött létre. Ezt követően, 1930-tól Dresdner Straßenbahn AG néven működött, a II. Világháború után Dresdner Verkehrsgesellschaft néven, s 1951-től VEB Verkehrsbetriebe der Stadt Dresden elnevezéssel végezte feladatát.

V
VBB — Verkehrsverbund Berlin-Brandenburg. A VBB Berlin és Brandenburg tartományok közlekedési szövetsége. Összefogó szervezetként az egységes tarifapolitikáért és a rendszerszemléletű szolgáltatás-megrendelésért felelős a tartományokban. Holnapja: www.vbb-online.de

VdeR — Verwaltung des ehemaligen Reichsbahnvermögens. A II. Világháború után a szövetségesek négy szektorra osztották Berlint. Az 1953-as kelet-berlini felkelés után Nyugat-Berlinben, azaz a francia, angol és amerikai megszállási övezetben a nem közvetlenül a vasúti közlekedést szolgáló ingatlanok és ingóságok a VdeR fennhatósága alá kerültek. Az egyfajta eszközkezelőként működő szervezet formálisan a nyugat-berlini pénzügyi szenátor fennhatósága alá tartozott, de facto azonban a Deutsche Bundesbahn végezte a működtetését, aki a személyzetet is biztosította. A VdeR-hez folyt be valamennyi vasúti létesítmény (így például a boltok) bérleti díja is. A DR nem ismerte el a szervezet működését, a viszony csak az S-Bahn BVG általi 1984-es átvétele után enyhült. A VdeR lényégében 1990-ben, formálisan a DB AG megalakításával,1994-ben szűnt meg.

Viertelzug — Szó szerinti fordításban negyedvonatot jelent. A „Berliner Zugbildung”, azaz a berlini vonatösszeállítás alapegysége. A berlini gyorsvasúton hagyományossá vált kétkocsis egységeket említik e néven. Az egységet két motorkocsi; egy motorkocsi és egy pót- vagy vezérlőkocsi alkothatja. A berlini vonatöszeállításról bővebben ide kattintva, a „Berlini vonathosszok” című írásunkban olvashatnak részletesen.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.