2012. 05. 15.

Magyarul tanul a RegioJet

Magyar nyelvű helységnévtáblákat szereltetett fel a RegioJet vasúttársaság az általa üzemeltetett – Pozsonyt Komárommal összekötő – vonal négy csallóközi megállóján – tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) hétfőn.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet üdvözölte a vasúttársaság lépését, annál is inkább, mert a szervezet már februártól sürgette ennek a lépésnek a megtételét, arra hivatkozva, hogy a hatályos szlovákiai törvények lehetővé teszik a helységnevek kétnyelvű feltüntetését.
Tokár Géza, a kerekasztal sajtóosztályának munkatársa az MTI-nek elmondta: szakértőik már több hónapja leveleztek a RegioJet vállalat vezetőségével az ügyben.
„Szakértőink részletes statisztikai kimutatásokat és érveket szolgáltattak ahhoz, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően két nyelven tüntessék fel a társaság tulajdonában álló szerelvények beltéri feliratait, valamint a RegioJet közvetlen gondozásába tartozó megállókat” – mutatott rá Tokár Géza.
A négy csallóközi település vasúti utasváróján, a dunaszerdahelyi járásbeli Nagypakán, Kispakán, Nagyabonyban és Szentmihályfán vélhetően ennek köszönhetően jelentek meg az adott települések magyar helységneveit feltüntető táblák.
Az SZMK szerint a mostani pozitív változások dacára a korábban következetesen államnyelvet alkalmazó vasúti szolgáltatóknál még van tennivaló bőven. Az állomások épületei vagy éppen a tájékoztató anyagok továbbra sem tükrözik a térség nyelvhasználati gyakorlatát – mutatott rá Tokár Géza. Hozzátette: az üzemeltetők jóindulatával, gyakorlatias megközelítéssel és a problémákra való figyelemfelhívással sikerülhet gyakorlattá tenni a többnyelvű nyelvhasználatot még olyan tabunak számító területen is, mint a vasút.
Nemrégiben civilek azzal hivták fel a figyelmet a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó jogokra, hogy a szlovák, angol és német mellett magyarul is tájékoztatták az utasokat Pozsony és Párkány között a vonatokon, míg Párkányban az állomási hangosbemondó szövegét mondták el magyarul – erről a RegionalBahn is beszámolt.

MTI, RegionalBahn.blogspot.com

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.