2012. 04. 16.

Premier tető alatt

Hosszú évek után ismét tető kerül a Ringbahn vonataira váró utasok feje fölé. Több hetes vágányzár keretében átkötötték az S-Bahn-vágányokat az őket megillető helyre, az új csarnokba. Ezzel egy jelentős fejezet zárult le az Ostkreuz átépítésében.



Ma, azaz 2012. április 16-án a reggeli üzemkezdettől immáron a végleges helyükön közlekednek a Ringbahn szerelvényei Berlinben. Az Ostkreuznál ugyanis elkészült és a március vége óta tartó vágányzár során bekötötték a vágányokat a Ringbahn-csarnokba. Az eddig használt peron mellé pedig hamarosan regionális szerelvények érkezhetnek majd, számukra az lesz a végleges hely.
A vágányzár nem csak a vágányok átkötését szolgálta. Az Ostringen, azaz a Schönhauser Alle és Neukölln, illetve Baumschulenweg között új biztosítóberendezést is építettek és élesztettek.
Az új csarnok előnye, hogy akadálymentesített, azaz az utcaszint felől az ígéretek szerint liftekkel is megközelíthető a peron. Ugyancsak felvonók vezetnek majd a – végleges – Stadtbahn-peronokhoz is, de itt egyelőre meg kell békülni a lépcsőzéssel.
Az új csarnok belseje, még az építkezés közben
(fotók: Der Tagesspiegel)

A régi Ringbahn-peront 2009-ben zárták le és bontották el teljes hídszerkezetet, miután a forgalmat a Treptower Park után átterelték a leendő regionális vasúti vágányokra. Azóta épült a hatalmas üvegcsarnok. Csak a csarnok építésének költsége 12 millió euró, mintegy 3,5 milliárd forint volt. Igaz, ez bagatell összeg az Ostkreuz átépítésére szánt összesen 411 millió euróhoz, mintegy 121,2 milliárd forinthoz képest.
Egyébként a regionális vasúti vágányok fölé is felhúznak egy hasonló, de kisebb csarnokot. Itt a forgalom 2013-ban indul majd meg: Eberswalde felől a június elején nyíló új Willy Brandt repülőtérre közlekedő vonatok használhatják majd e megállót.
Az Ostkreuz teljes átépítése várhatóan 2016-ig tart, addigra épülnek új peronok az alsó szinten az S-Bahn mellett a regionális vasúti vágányok mellett is.
A csarnokba 4 óra 2 perckor érkezett meg az első menetrend szerinti vonat, a hivatalos megnyitóünnepséget pedig 11 órakor tartják.
A berliniek öröme azonban nem lehet teljes: a Ringbahn még egy hétig nem tesz teljes kört. Az Ostring lezárása után most Schöneberg és a Bundesplatz között kell buszozniuk, ugyanis az Innsbrucker Platznál a Ringbahn e szakaszának 1993-as megnyitása óta használt vágánykapcsolatokat cserélik újra.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.