2012. 03. 06.

Több pénz a villamosokra és a trolira

Évi öt millió euró támogatást kaphatnak 2014-től a Brandenburg tartományban villamost vagy trolibuszt üzemeltető társaságok. A tartományi közlekedési miniszter ígérete szerint a többletforrás segítségével biztosabb alapokra helyezhetik a környezetbarát közlekedési módokat.




Brandenburg tartomány közlekedésért is felelős minisztere, az SPD-s Jörg Vogelsänger a minap arról beszélt: 2014-től a villamosokat és trolibuszt üzemeltető közlekedési társaságok évi ötmillió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) többlettámogatással számolhatnak. A politikus szerint erre egy törvénymódosítás nyomán lesz lehetőség, amely rendezi a szövetségi és a tartományi támogatások kérdését a regionális és elővárosi tömegközlekedésben.
Biztos finanszírozási hátteret jelent a kis villamosüzemeknek az évi öt milliós tartományi támogatás. A képen a schöneichei villamos a külső végállomása, Alt-Rüdersdorf közelében

A tartomány jelenleg átlagosan 4,6 millió euróval (mintegy 1,3 milliárd forinttal) támogatja a közlekedési cégeket, a források felhasználása pedig nem kötött, azt szabadon elkölthetik a cégek.
A közszolgáltató cégek Vogelsänger szerint összesen évente mintegy 83 millió euróból (nagyjából 24,1 milliárd forint) bevétellel számolhatnak. A szövetségi kormányzat azonban jelezte: 2014-től fokozatosan megszüntetik a helyi közlekedés szövetségi szintű támogatását, a jövőben a tartományoknak kell helytállniuk ezért a szolgáltatásért.
Hosszú távon is biztosított lehet az eberswaldei trolibuszüzem fennmaradása, hiszen a képen látható MAN-trolikat váltó csuklós Solarisok forgalomba állítása mellett a tartományi hozzájárulás is segíthet
(fotók: Halász Péter)

A kis szolgáltatóknak, mint a woltersdorfi vagy a schöneichei villamosüzemnek nagyon jól jön a fix 5 millió eurós támogatás, hiszen a kis szigetüzemek működtetése kifejezetten drága mulatság. Ugyanez a helyzet a tartományban egyetlenként megmaradt eberswaldei trolibusszal is.
Brandenburg tartományban jelenleg villamost Brandenburg an der Havel, Potsdam, Woltersdorf, Strausberg, Schöneiche, Frankfurt an der Oder és Cottbus működtet, trolibusz pedig Eberswaldéban van.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.