2012. 02. 01.

Új főúr jön

Két hónap múlva, április elejétől új üzemeltető működteti az ÖBB étkező- és bisztrókocsijait. Az eddigi e-Express Catering GmbH-t ugyanis a DO & CO nevű cég váltja. Utóbbi már számos helyen bizonyított, hiszen számos repülőtársaságnál ők adják a cateringet. Most viszont nem repülnek, hanem a síneken törnek előre.


Az osztrák DO & CO vendéglátós társaság az ÖBB új partnere és áprilistól ők üzemeltethetik az étkező- és bisztrókocsikat. A cég alapítója, Attila Dogudan, magyaros hangzású keresztneve ellenére Törökországban született, ám üzletét már Bécsben indította, 1981-ben.
Az ÖBB tíz évvel ezelőtt kötött szerződést az eddig üzemeltetővel, az e-expresszel. A sikeres együttműködésnek azonban úgy tűnik, vége, hiszen a szakemberekből álló bíráló bizottság azt javasolta, hogy az osztrák vasút az új szereplővel kössön megállapodást. A bírálók elsősorban a kínált ételek minőségét és a szolgáltatási koncepciót nézték, így került ki győztesen az új társaság. Tegyük hozzá, a bizottság véleménye nélkül is volt nyomás a vasúton: az osztrák sajtó már jó ideje cikkezik az étkezőkocsik hullámzó színvonaláról, a Railjet esetében a „rendes étkezőkocsik” (nem csak bisztrószakasz) hiányáról és a kínálat szűkösségéről.
Áprilistól új üzemeltető költözhet be a Railjet-vonatok újonnan kialakított étkezőkocsijába is

Az új üzemeltetőnek szabott feladatok szerint az ételeket lehetőleg helyben kell elkészíteni és megfelelő sebességgel. Kérdés azonban, hogy ez azt jelenti-e, hogy az étkezőkocsikba betörnek a „mikrós” ételek? A DB AG-nál bevett gyakorlat a félkész ételekkel való működés és a cseh vasút legújabb bisztrókocsijában is csak mikrohullámú sütő áll rendelkezésre. Ez persze nem feltétlenül visszalépés, hiszen éppen az új üzemeltető rendelkezik légiforgalmi tapasztalattal, ahol szintén nem jellemző a szélesvásznú fedélzeti látványkonyha.
Mindenesetre az utasok igényeit figyelembe veszi az ÖBB: az étlapon főleg az osztrák és a kistérségek konyhájának kínálata szerepel majd.
A kínálat megújítása mellett arra is törekedni kell, hogy az ételek még ízletesebbek legyenek, az árpolitika pedig vonzó kell legyen.
Ez persze nézőpont kérdése, mert amíg a jelenlegi szolgáltatónál mondjuk a Railjet fedélezetén egy eszpresszóért 2,60 eurót kell fizetni, az magyar szemmel nézve drága, míg az osztrákok jövedelmét tekintve, bár borsos az ár (egy állomási pékségben átlagosan 1,50-2,00 euró körül van az eszpresszó), de még elviselhető. Attól most tekintsünk el, hogy forintban 960-at kell fizetnünk a nevezett kávéért, ami meglehetősen drága, 361,53 forintos euróárfolyamot jelent...
Az ígéretek szerint a DO & CO átveszi a jelenlegi személyzetet, kérdés azonban persze, hogy ez csak az e-express hazai cégére vagy a külföldi leányvállalatokra vonatkozik? Köztudomású ugyanis, hogy az ÖBB alvállalkozója magyar személyzettel töltötte fel például a Railjet-vonatok java részét is.
Az új szolgáltatótól kiváló minőségű, egyben kedvező árú kulináris kínálatot vár az ÖBB és az utazóközönség is. A képen még a jelenlegi üzemeltető, az e-express gárdája tölti fel az egyik Railjet-vonat raktárát
(fotók: Magyarics Zoltán)

Ugyancsak kérdés, hogy a keleti forgalomban vajon milyen árakat és kínálatot nyújt majd az új szolgáltató? Nem egyszer volt rá példa, hogy egy Bécsből Budapestre tartó Railjeten lényegesen szűkebb volt már a választék, mint Bécstől nyugatra – ennek oka pedig az volt, hogy a magyarok úgysem fogyasztanak, legalábbis az e-expressesek szerint.
A DO & CO egyébként meglehetősen jól csengő név a szakmában, kifejezett erősségük a repülős catering. A bécsi repülőteret használó járatok jelentős részére ők adják a cateringet, de további 20 repülőtéren vannak jelen világszerte, Törökországtól az Egyesült Államokig. A portfólióban nem csak fedélzeti ellátás van, hanem repülőtéri üzleti- és első osztályú várók is, például a DO & CO működteti az Emirates üzleti várótermét a New York-i John F. Kennedy repülőtéren. Tudósítónk beszámolója szerint a Business-osztályon más szállítókkal összevetve is jónak mondható az „ellátmány”, sőt a turistaosztályon utazók számára is elfogadható a kínálat. Emellett érdemes megjegyezni, hogy számos Forma-1 futamon is a DO & CO biztosítja a VIP-szekció cateringjét, de őket bízták meg a 2012-es labdarúgó Eb cateringjének megszervezésével is – miután ők szállították a harapnivalókat a 2004-es és a 2008-as Európa-bajonkságra is.
A cég szállodák számára is szállít, valamint rendezvényeken is szolgáltat, állandó partnerei többek között a müncheni „BMW Welt”, a londoni British Museum és a bécsi Albertina galéria. Egyik érdekes ága a cégnek a Sacher-torta eredeti receptjét magáénak valló egyik nagy múltú bécsi cukrászda, a Demel üzemeltetése – a Demelt 2002-ben vette meg a cégcsoport. A cég másik bécsi zászlóshajója a Stephansplatzon található luxusszálloda, amelynek ablakai a Stephansdomra néznek.
Kiszolgálás az Austrian repülőjáratán
(fotó: DO & CO)

Az ÖBB azt reméli a neves társaság bevonásától, hogy az utazóközönség kiváló minőségű, egyben kedvező árú kulináris kínálattal találkozhat az étkező- és bisztrókocsikban.

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.