2012. 02. 13.

Megújuló IC-kocsik

Ahogy arról már számtalanszor írtunk, a német vasút égető kocsihiánnyal küzd. Ennek egyik jele, hogy a több évtizedes járműveket is hamarosan felújítják. Nyolcszáz jármű belső terét alakítják át az elkövetkező években.


A hivatalos bejelentés még nincs meg, viszont már tudni lehet: nyolcszáz körüli személykocsit újít fel a DB AG. A távolsági flottára rá is fér a „redesign”, ha még hosszú évekig, évtizedekig akarja használni őket a német vasút. Márpedig szükség van ezekre a járművekre, hiszen rendkívül kemény járműhiánnyal küzdenek a németek. Emiatt is vonult ki a DB Fernverkehr többek között a dél- és kelet-európai forgalomból is.
A most felújításra kerülő kocsik jobbára a Apmz119, 122, 127; Avmz 107, 108; Bvmz185; Bpmz291, 292, 293, 294 és Bpmbdzf valamint Bimdzf sorozatú járművek közül kerülnek ki. Az Avmz111; Apmz121, 125 és a „lefokozott” másodosztályú Bvmz111-esek és az egykor InterRegio-kocsik, az Aimz és a Bimz sorozatú járművek az emeletes IC-k és az ICx-vonatok megjelenésével várhatóan kikerülnek a járműparkból. Érdemes megjegyezni, hogy amíg az egykor IR-betétkocsikra a selejtezés vár, addig a szintén IR-forgalomra épült Bimdzf sorozatú vezérlőkocsikat meghagyják a flottában és ezek a járművek lesznek az utolsó, nem klimatizált utasterű távolsági személykocsik.
A felújítást propagáló plakát terve. Az első osztályú kocsi látványtervén látszik: az ICE-khez hasonló belső berendezést kapnak majd a járművek
(forrás: „LDI” / DSO)

A most felújítandó járművek a látványtervek szerint az ICE-khez hasonló üléseket kapnak, az első osztályon bőrborítású székekben utazhatnak a jól fizető utasok. A tervek szerint – amelyeket plakátokon is propagál majd a DB AG – 46 ezer új ülést, 42 ezer m2 padlószőnyeget és 27 ezer m2 dekorlemezt építenek be a járművekbe. Hogy mennyit költenek a programra, azt egyelőre nem tudni.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.