2012. 02. 10.

Helybenjárás

Ötven felújított IC-kocsi, bérbe adott Teknők – ez a magyar vasút jelenleg. Az IC+ kocsi egyelőre a kanyarban sincs és lehet, hogy nem is lesz egy darabig. Legalábbis derül ki Szarvas Ferencnek a Világgazdaság számára adott interjújából.





Újabb hitelfelvételre készül a MÁV. A Magyar Fejlesztési Bankkal tárgyalnak arról, hogy ötven darab IC-kocsi felújítását finanszírozzák – mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság című lapnak. Az ötven kocsira egyszer már volt tender, akkor a dunakeszi Bombardier nyert, de a félszáz vagon csak opció volt, a megállapodás a tíz, ma is látható 3G IC kocsi elkészítésére szólt.
Ez a színvonal marad évtizedekig? A belföldi, nem IC-flotta korszerűsítése nincs napirenden és Szarvas Ferenc nyilatkozata alapján egy darabig nem is lesz
(fotó: Magyarics Zoltán)

A mostani bejelentés azonban nem igazán egyértelmű: a meglévő többszázas 2G IC-flottából újulhat meg félszáz vagy éppen ötven 3G IC-t építenek? Persze felmerül a szokásos kérdés: a többi belföldi forgalmú kocsival mi lesz? Nyilván, ezekért nem lehet felárat kérni, mint az IC-kért, legfeljebb talán csak nosztalgia-pótjegyet. A By-k, Bhv-k szépen lassan szétrohadnak? A „poznani heringes” színvonalát további évtizedekre konzerváljuk? És a nemzetközi forgalmú kocsik? Az 1990-es évek első felében beszerzett CAF-ok és a kicsit később érkezett DWA-kocsik főjavítása is igencsak időszerű. Erről azonban nincs szó most sem.
Lassan tizenöt éves személykocsi Drezdában. Időszerű a főjavítás és ezzel nem kellene megvárni azt, amíg kitiltják a MÁV kocsijait a külföldi vasutak

Szarvas emellett azt is megemlítette, hogy „a MÁV-nak 220-230 üzemben lévő mozdonya van – de a tíz, drágán üzemeltethető Taurust külföldön bérbe adta –, vagyis a meglévő 25 TRAXX-on kívüli vontatóállomány átlagos kora meglehetősen magas.” Azt mondjuk nem tudjuk, hogyan lehet ennyi üzemelő mozdonya a MÁV-nak? A MÁV Zrt-nek eleve nincs mozdonya, főleg nem ennyi. A MÁV-TRAKCIÓ-nak meg csak V43-asból több van, mint a fent idézett szám. Látható, hogy a vezérigazgató úr a saját cégcsoportjának adataival sincs tisztában.
A kép jól jellemzi a magyar vasutak jelenét: öreg mozdonyokkal, kritikán aluli pályákon húzzuk a külföldi vasutak jobb állapotú kocsijait
(fotók: Halász Péter)

A RegionalBahn Blog szerkesztői szerint bár a Teknők még itthon dolgoznak, különösebb feladatuk valóban nincs, már amihez különleges képességeik kellenek. Mi több, a TRAXX-ok is járnak már teherfordában. Így hát akár a bérbeadás is szóba jöhet, ezzel azonban nem old meg semmit a MÁV háza táján. A gépek egyébként sem érnek sokat: LZB nincs bennük, így Bécstől nyugatra legfeljebb néhány tehervonattal vagy regionális személyvonattal rúghatnak labdába. Emiatt korlátozott is a végsebességük: csak 160 km/h. Összehasonlításul: a GYSEV-es vagy éppen az ÖBB-s testvéreik akár 230 km/h-val is roboghatnak. Így tehát az ügylet csak arra lehet jó, hogy további bizniszre nyílhasson esély a 4000-es, netán 5000-es Szilik kapcsán a MÁV-GÉPÉSZET Zrt-vel. Mindez viccnek is rossz azok után, hogy 10 éve még a Teknők voltak a haladás szimbólumai a rozsdáló Szilik között, természetesen akkor abból sem tízet terveztünk venni...
Ki venné bérbe a „lebutított” Teknőket?
(fotó: Magyarics Zoltán)

Újabb Papagáj-program jöhet? A mutyi melegágya lenne...

A TRAXX-ok opcióját sem hívta le a MÁV, pedig a további huszonöt gépre vonatkozó finanszírozás közbeszerzése eredményes volt. De nekünk – hála többek között a Gaskó István vezett VDSZSZ „szakértésének” – nem kell a korszerű mozdony. Igaz, a Szilikkel egyidős gépeket tucatszám hajigálják ki Németországban, itthon azonban a MÁV vezér a felújításukról vízionál. A MÁV-csoport előtt ugyanis két út áll, fejtegette Szarvas: vagy talál módot a villamos motorvonatok beszerzésére (újabb Talent-ügy?) vagy 28-30 darab V43-ast, újabban 431-est újítanak fel. Igazi aranybánya a mutyizóknak! Igaz, a MÁV-nak ez is 4,5-6 milliárd forintjába kerülne, de használt mozdony felújítására – szerencsére – pedig nem adnak hitelt a bankok. Az pedig végképp a józan ész temetője, hogy miközben az illetékesek viszolyognak a 10 éves Teknőktől (pedig több száz társuk koptatja a síneket gond nélkül), a műszakilag már 20 éve elavult V43-as sorozattal kapcsolatban a selejtezésen kívül bármilyen más célja is van magukat komolynak tartó szakembereknek. Mi jöhet még?
Az első a huszonötből. Több nem lesz, mert drágák...

És mi van az IC+ projekttel? Nos, egyelőre el van felejtve, úgy tűnik. Egyesek szerint ez csak annyit jelent, hogy a szolnoki IC+ gyártásnak „más célja van”. Vannak, akik úgy látják, hogy az egyébként is elkésett jármű soha sem fog sorozatgyártásra kerülni, mi több, az is csoda lesz ha az a két prototípus elkészül egyáltalán. Hány év múlva lehet annyi szolnoki gyártású kocsi, amely a kohóérett belföldi flottában észrevehető változást hozna?
Motorvonat kellene? Miből? Mire?
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.