2012. 01. 16.

Klederingi képeslapok – A gurító

A Bécs melletti rendezőpályaudvart szinte mindenki ismeri: Budapest felől az Ostbahnon érkezve ez az első jelentősebb vasúti létesítmény, amit láthatunk a vonatablakból. Régen, amíg a Verbindungsbahn felé jártak a budapesti vonatok, bizony csak egy részét láthattuk, de most már teljes hosszábban végignézhetjük az impozáns pályaudvart. Mi viszont nem csak a vonatablakból mutatjuk be a központi rendezőt.


Előrebocsátjuk: ezúttal nem friss tudósítással jelentkezünk, de mindenesetre úgy gondoltuk, hogy az idő csak zamatosabbá teheti ezeket a felvételeket, amelyek 2009 nyarán készültek. És valóban így van, hiszen olyan pillanatokat is elkapott fotósunk, amelyekre már aligha lehet lehetősége. Íme hát, Magyarics Zoltán képes tudósítása a bécsi rendezőről, a Zentralverschiebebahnhofról – avagy közismertebben: Kledering a mai helyszínünk.
A DB teherfurvarozó leányvállalatának állagában lévő 185 349-es érkezik vonatával dél felől, hogy a gurítódombon áthaladva elegyét a rendezésre váró szerelvények közé beállítsa

A 1044 086-os éppen lejár a szerelvényéről, miközben az 1-es számmal jelölt, 1064 010-es egy elegyet tol a gurítóra. A hattengelyes, villamos tolatómozdonyokat kifejezetten erre a szolgálatra szerezte be az ÖBB 1984 és 1990 között. Kledering mellett Villachban találkozhatunk még ezzel a típussal

Látkép a gurító feletti hídról. A kép jobb szélén a Magyarország felé vezető fővonal, az Ostbahn látható. A gurítóról két oldalra leágazó vágányok szerepe az, hogy a dél felől érkező szerelvények a fővonal zavarása nélkül áthaladhassanak a gurító északi oldalán lévő előkészítő vágánycsoport felé. A gurítótól közvetlenül jobbra látható vágányok a beérkezett szerelvényekről lejáró gépek „hárfába” (ezt a helyet is hamarosan megmutatjuk) jutását szolgálják, míg a bal oldalon lévő vágány az északról érkező, megbontást nem igénylő elegyek áthaladást biztosítja. Figyelmet érdemel még a kép előterében a gurító vágányok mellett a járda tetőzete, mely a személyzetet óvja az időjárás viszontagságaitól

Egy SUZ 350-es gyorsátépítő szerelvény pihen a gurító közelében

Így fest a gurító feletti hídról észak felé tekintve az előkészítő vágánycsoport. A kép bal szélén a keletre vezető fővonal látható, a távolban lévő torony pedig a Südbahnhof mellett magasodó adótorony

A gurítón a másik 1064-es, a 008-as. A hattengelyes gépek szorgoskodnak – nem a formatervezés műremekei, de a célnak kiválóan megfelelő igáslovak. Az ellátandó feladatot jellemzi, hogy az előző elegy 6 perccel ezelőtt gurult le, a következő pedig 7 perccel később – mindeközben négy rendezendő tehervonat érkezett be

Dél felől egy Herkules érkezik egy rövid szerelvénnyel. A háttérben az impozáns, 48 vágányos rendező látható

A már látott 185 349-es lejárt a szerelvényéről és a mozdonyok parkolóhelyére, a „hárfába” tart. Figyelemre méltó momentum, hogy az írásunk elején szereplő felvétel és eme kép között mindössze 14 perc telt el

A rendező mellett a Bruck an der Leitha felé tartó Talent robog

A brucki Talent hamarosan az irányvágányok mellett szalad

A 2-es számot viselő tartalék, a 1064 007-es egy újabb elegyet húz fel a gurítódombra

Visszatérő gépek – a már látott 185-öst öt percre követi a 1116 251-es Taurus, amely után további két perccel érkezik az 1044 033-as. Jól látszik a beérkező forgalom nagysága

Mindeközben a 1014 003-as egy pozsonyi REX-et tolva robog a Südbahnhof felé

Ez a konténervonat nem került megbontásra, valószínűleg csak gépcsere vagy kocsik felvétele miatt halad be a megkerülővágányon a rendezőbe

És íme a „hárfa”! A vasútbarátok kedvenc része a klederingi rendezőben, ami nem mellesleg jól mutatja, hogy mekkora forgalomra számítanak éppen, hiszen ide „készítik be” a majdani induló vonatok gépeit. A képen a 1116 164-es várja az újabb bevetést

A korábban már látott 1044 068-as is pihenőt kapott

Tájkép mozdonyokkal. Nem éppen a fotósok barátai az ÖBB-re olyannyira jellemző vasbeton felsővezeték-tartó oszlopok

Mozdonykiállítás, avagy várakozás a következő bevetésre. A háttérben egy MÁV Cargo Taurus is feltűnik

Egy 5047-es tart a Bécs környéki hálózat „elfeledett” vonalára, az Innere Aspangbahnra. Itt a 2010-2011-es menetrend életbe lépése óta nincs forgalom, Bécs és Maria Lanzendorf között vonatpótló buszok járnak

Békésen guruló kocsik és megszámlálhatatlan fékezőgomba

Időszerű az utánpótlás – ezúttal a GYSEV által bérelt 59-es Taurus hozza a tennivalót

Itt ajánljuk olvasóink figyelmébe cikkünk második részét:

fotók: Magyarics Zoltán
szöveg: Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.