2012. 01. 12.

Búcsú az Ezüstnyilaktól

Lassan megkezdődik a bécsi metró jellegzetes járműveinek, az Ezüstnyilak selejtezése. A végzet az U sorozatú motorkocsikat érte el először. Az első selejtezett példányok hamarosan a lángvágó martalékává lesznek.


A Wiener Linien megkezdte a legöregebb metrókocsik, az U sorozat egyes példányainak selejtezését. Az elmúlt esztendőben, december 12-ével összesen öt ikermotorkocsit töröltek az állományból. Ezek nevesül a következők: 2002+3002, 2003+3003, 2004+3004, 2012+3012 és 2035+3035. Az 1972 és 1976 között állományba vett példányokból a még használható alkatrészeket kinyerték és a kibelezett járműszerkényeket szétvágják.
A daru éppen a 2002-es számú motorkocsit emeli. A kibelezett járművek használható alkatrészeit a többi szerelvény karbantartásakor még felhasználják

A selejtezett járművek áltagosan 2,1 millió kilométert tettek meg a szolgálatba állításuk óta és közülük a legöregebbek idén 40 évesek lettek volna.
A selejtezett járművek érdekessége, hogy a 2002+3002 páros a második bécsi metrószerelvény, amit üzembe állítottak. A 2001+3001-es 1972. október 30-án, a 2002+3002-es ikermotorkocsi 1972. december 29-én állt forgalomba. A járművek ekkor a mai U4-es metró pályáját használó akkori Stadtbahn egyik vágányán ingáztak fel s alá Heiligenstadt és a Friedensbrücke megálló között. A zárt próbaüzem végül 1976. május 8-án nyílt meg a nagyközönség számára is. A típusból összesen 133 ikermotorkocsi készült 1982-ig. A sorozat nagy részét (2063+3063 pályaszámtól felfelé) U2 típussá építették át a 2000-es évek elejétől kezdődően.
Felmerül a kérdés, hogy vajon a 2002+3002-es egységet miért nem tartották meg múzeumi célokra? Hiszen segítségével a jövőben az első két metrókocsiból csatolt négy kocsis egység mutathatná be az 1970-es évek elején született járműtípust.
Forgóvázaitól is megfosztották a bécsi metró második legöregebb kocsiját

A kiszolgált Ezüstnyilak az ócskavastelepen végzik
(fotók: Wiener Linien)

Az eredeti U sorozatból – melyek ismertetőjele a hagyományos célfilm a kocsik homlokoldalán – 56 ikermotorkocsi van még állagban a Wiener Liniennél.
Az U sorozatú ikermotorkocsik teljes hossza az ütköző-vonókészülékek között mérve 36,8 méter; a kocsiszekrény 2,8 méter széles és 3,5 méter magas. A 98 ülőhellyel és 182 állóhellyel rendelkező vonatokat négy, egyenként 200 kW leadására alkalmas motor akár 80 km/h sebességig is gyorsíthatja.
Egy U sorozatú motorkocsi még 2004. május 2-án, hazánk EU-csatlakozásának másnapján bújuk ki a Reichsbrückéből a Kaisermühlen / VIC megállónál. Az U1-es akkor még csak Kagranig járt...
(fotó: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.