2012. 01. 13.

Archívumunk mélyéről – 14. rész: MD-vel a világ végére

Bizony, már kerek öt esztendeje, hogy a kultikus Ganz-motorvonatokkal jutott el vasútbarátok maroknyi csapata a világ, de legalábbis az ország szélére. Akkor már tudtuk: közel a vég, legalábbis a sorozaté, de abban nem reménykedtünk, hogy még négy évig bírják a kiképzést a mellékvonalak jellegzetes járművei.



Lassan fél éve, hogy elbúcsúztatták Debrecenben az utolsó, menetrend szerinti forgalomban közlekedő MDmot-ot. A Ganz-MÁVAG jellegzetes „Piroskái” hosszú évtizedeken keresztül a kis tengelyterhelésű vonalak jellegzetes járművei voltak. Utolsó bástyájuk Debrecen volt, ahol a várostól délre vezető nagykereki vonalon szolgáltak.
Öt esztendővel ezelőtt néhány vasútbarát kollégával közösen tettünk a motorvonatokkal egy kört a magyar-román határ közelében fekvő Nagykereki vasútállomására – természetesen MDmot-tal.
Nagykereki, a világ, de legalábbis a vonal vége. A román határ felé vezető kihúzóvágány felől tekintünk az állomáson várakozó szerelvény felé

Nem indulunk, csak a motort indította be a mozdonyvezető

Az MDmot 3003-as, az első széria-motorkocsi indulásra készen a rövidke, három kocsi szerelvény élén Nagykerekiben

A vonal középpontja Sáránd, itt kereszteznek a vonatok és itt ágazik el a Létavértes felé vezető, azóta megszüntetett szünetelő személyforgalmú vasútvonal

 Csatolt MDmot-szerelvény érkezik Debrecen felől. A helyi szokások szerint a vonat első fele menne Létavértesre, a hátsó egység pedig Nagykerekibe. Azonban ezúttal ez nem így volt, de erről persze az állomási hangosbemondó nem szólt semmit

A csatolt szerelvény végén az MDmot 3038-as volt ezúttal a vonat végén

Megjött a kereszt, indulhat a 3003-as Debrecen felé
(a szerző felvételei)



Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.