2011. 12. 28.

Ünnepközi FLIRT

A két ünnep közötti időszak, bár munkanap, alig jár több vonat, mint egy átlagos hétvégén. Ennek folyományaként időnként olyan vonatokat is láthatunk, ahol azok egyéb időben nem megszokottak. Ezúttal a 120a vonalra jutott néhány FLIRT karácsony és újév között.


Végre a Budapest és Sülysáp között utazók is megtudhatják, milyen a korszerű elővárosi vonat. A meglehetősen kétséges szolgáltatási szintet nyújtó posta-Bhv-k után már ideje volt a FLIRT-eknek errefelé is megjelenni. Információink szerint egyelőre a két ünnep közötti időszakban egyes sülysápi vonatokat a csíkos ingák helyett motorvonatokkal közlekedteti a MÁV-START.
Nem tévedés: a harmadik vágányról a 3416-os számú, Budapestről Sülysápra tartó vonat készülődik. Elől az 5341 032-1-es számú egység. Hátul az 5341 024-7-es dolgozott

Távolabb, a negyediken a V43 2273 432 273-as pihen a leendő 3316-os számú zónázó vonat élén

A Keleti és Rákos között megszokott látványosság a Stadler motorvonata. De Rákoshegyen már aligha!

Tapasztalataink alapján elmondható: az utasok kifejezett örömmel fogadták a korszerű, csendes, tiszta és egyáltalán nem büdös motorvonatokat. A járműveken ugyan a hangos utastájékoztatás még nem működött tökéletesen, de mindezek ellenére fényévekkel színvonalasabb szolgáltatást nyújt a MÁV-START. Mindazonáltal félő, hogy az újévi ünnep után a FLIRT-ek eltűnnek, a kifejezetten koszos, lepusztult posta-Bhv-k pedig visszatérnek a 120a vonalra is.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy a vonalon FLIRT menetrend szerinti helyi vonatként legutóbb 2008 karácsonya előtt, a Gaskó István nevével fémjelzett VDSZSZ éppen aktuális sztrájkja utáni napon közlekedett, köszönhetően a munkabeszüntetés miatt összekuszálódott szerelvényfordulóknak.
Sztrájk utáni szóló FLIRT Rákoshegyen

Irány a Keleti! Jobb lenne a posta-Bhv-k helyett...
(a szerző felvételei)


Mindemellett arról is érdemes szólni, hogy a 120a vonalon mostanában nem ez volt az egyetlen unikum: emlékezzünk csak: októberben a 3624-es számú gyorsított személyvonatot például miskolci gyorsvonati stokk alkotta és forda szerint egy 480-as továbbította.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.