2011. 12. 08.

Újabb mentesítő

Ismét adventi mentesítővonatot indít a MÁV-START Bécsbe. A menetrendváltás előtti napon, december 10-én, azaz szombaton reggel indul a gyorsvonat az osztrák fővárosba és kora este tér haza.


Egyelőre még nem tudni, hogy mi lesz a vonat gépe, hiszen a múlt hetivel ellentétben most nem kötötte az orrunkra közleményében a vasúttársaság. Igaz, akkor volt is miért, hiszen az Aranymozdony továbbította az első adventi mentesítővonatot Budapest és Bécs között – ahogy arról a RegionalBahn Blog beszámolt.
A vonat – ahogy a múlt héten is – várhatóan a Keleti 7. vágányáról indul majd és csak reménykedhetünk, hogy a menetrendváltás miatt megnövekvő kocsiigények mellett (másnaptól például az EC 174/175 párost a DB helyett a MÁV adja, ami meglehetős visszalépést jelent az itt utazók számára) is sikerül legalább a múlt hetihez hasonló szolgáltatási szintet biztosító vonatot kiállítani és nem „retró-expressz” indul Ausztriában.
Tavaly decemberben ilyen szerelvénnyel ért Bécsbe a MÁV-START mentesítő járata

Az idei első mentesítővonat már korszerűbb kocsikkal ment Bécsbe, az Aranymozdony vezérletével
(fotók: Magyarics Zoltán)

A vonat menetrendje a következő:
ÁllomásIndulás
Budapest-Keleti07:20
Kelenföld07:34
Tatabánya08:18
Győr09:09
Mosonmagyaróvár09:31
Hegyeshalom09:41
Wien Meidling10:30
Wien Westbahnhof (érk.)10:52
 
ÁllomásIndulás
Wien Westbahnhof17:00
Wien Meidling17:16
Hegyeshalom18:10
Mosonmagyaróvár18:19
Győr18:41
Tatabánya19:24
Kelenföld20:10
Budapest-Keleti (érk.)20:29
A vonatra valamennyi, a többi járatra is érvényes menetjegy, így például a Budapest-Bécs Kirándulójegy is érvényes; valamennyi megállási helyen is lehet csatlakozni az utazáshoz.
Itt jegyezzük meg, hogy a múlt hetihez képest egy órával korábban, már 17 órakor visszaindul Bécsből a mentesítővonat – ez szintén visszalépés még a múlt héthez képest is. A vonat 20:29-kor ér menetrend szerint a Keletibe, de a múlt héten a két perccel hosszabb menetidő mellett is tizennégy perccel korábban állt meg a Baross téri pályaudvaron a szerelvény.
Meglehetősen bőre szabták a menetrendet, az idei első mentesítő vonat -14 perccel ért a Keletibe
(fotó: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.