2011. 12. 01.

Mégis szerződnek?

Új vezetője lett a közlekedési területnek Berlinbe. A szenátus a korábbi közlekedésért is felelős szenátor, Ingeborg Junge-Reyer helyett Michael Müllert választotta erre a posztra. Müller már első beszélgetéseiben kijelentette: nem tervezik az S-Bahn-hálózat üzemeltetésének megpályáztatását.


Újabb fordulatot jelent a berlini gyorsvasút körüli eseményekben Michael Müller, a közlekedésért felelős városi szenátor – lényegében tartományi miniszter – minapi kijelentése. Müller azt mondta: nem tervezik az S-Bahn-hálózat üzemeltetésére vonatkozó, európai szintű pályázat kiírását.
Müller szerint a feladat az, hogy ismét megbízható és rendes szolgáltatási szintet nyújtson az S-Bahn – mondta a Rundfunk Berlin-Brandenburgnak. Emellett azt is tisztázni kell a Deutsche Bahnnal, hogy a leányvállalatát, az S-Bahn Berlin GmbH-t eladja-e a városnak?
Az új közlekedési szenátor, Michael Müller nem tervezi, hogy európai szinten pályázatatnák meg a Ringbahnt és a kapcsolódó, dél-keleti vonalakat, inkább a DB AG-val egyezne meg és kötne szerződést. A képen a Ringbahn külső vágányán, az S42-es viszonylaton közlekedő 481/482-es sorozatú motorvonat halad az ICC mellett és hamarosan befut a Westkreuz állomásra
(fotó: Halász Péter)

Korábban a DB AG úgy nyilatkozott, hogy az S-Bahn nem eladó. Az új közlekedési szenátor szerint a témáról újra kell tárgyalni és egyértelművé kell tenni a felek álláspontját. Müller szerint ettől, a tárgyalások kimenetelétől is függ, hogy pályázat nélkül kötnek-e újabb közszolgáltatási szerződést a DB AG-val, illetve leányvállalatával. A város biztosítékot szeretne arról kapni, hogy új járműveket szereznek be a hálózatra és több vasutast is alkalmaznak majd.
Korábban arról volt szó, hogy az S-Bahn Berlin GmbH 2017-ben lejáró közszolgáltatási szerződése helyett a Ringbahnt és a dél-keleti csatlakozó vonalakat európai szintű üzemeltetési pályázat keretében adnák át új üzemeltetőnek – aki akár a DB AG is lehetne, ha megfelelő ajánlatot tesz. Mindez most, a régi-új városvezetés hivatalba lépésével a múlté lehet.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.