2011. 12. 03.

Magyar „Werbelok”-történet – 3. rész: A Liszt-mozdony

Sorozatunk harmadik részében egy igazán különleges masináról lesz szó. Az EuroSprinterekről közismert, hogy szolmizálnak, „zenélnek” induláskor. Azonban a szóban forgó 1047 503-6-os ennél többet is tud: névadója, Liszt Ferenc szerzeményét is előadja.


Az idei Liszt-év alkalmából még tavaly október 21-én mutatta be a GYSEV a legújabb reklámmozdonyát. A választás a 1047 503-6-osra esett, ezt a mozdonyt burkolta be a Loc&More Kft. a Széchenyi-mozdonyt is jegyző Tranta Péter tervezte grafikát mutató fóliával.
A mozdony különleges színezése mellett más érdekességgel is büszkélkedhet: az EuroSprinterek jellegzetes szolmizálása mellett igazi zenét is játszik a mozdony. A jármű aljára szerelt hangszórós segítségével az állomásokra érkezve – 40 km/h-s sebesség alatt – a névadó zeneszerző II. magyar rapszódióját kezdi el játszani.
A mozdony átadását 2010. október 21-ére időzítette a GYSEV, egy nappal Liszt Ferenc 199. születésnapja elé. A soproni rendezvény a korábbi bemutatóhoz képest nagyságrendekkel látványosabb volt. Sopron város polgármestere, dr. Fodor Tamás; az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Schváb Zoltán és a házigazda szerepében fellépő Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója tartott beszédet és ünnepelt együtt a meghívottakkal. A fővárosból ráadásul különvonat is indult Sopronba, amelyet a Széchenyi-mozdony továbbított.
Fekete lepelbe burkolva várja az átadást a 1047 503-as a soproni műhelyben

Bár már elkészült, a modellváltozatot sem láthatjuk még
A köszöntőt Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója tartotta

A beszédek után Dávid Ilona mellett Sopron város polgármestere, dr. Fodor Tamás; az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Schváb Zoltán rántotta le a fekete leplet a mozdonyról

Közben pedig a modellváltozat is kibújt a fekete takaró alól

A modellmozdonyt már körbefényképeztük...

Jöhet hát az igazi! A 1047 503-as a soproni fűtőház előtt állt a fotósok rendelkezésére

Az látványos shownak is beillő ünnepség elején még fekete lepelbe burkolva várta a gép a közönséget a soproni műhelyben, majd hamarosan lerántották róla a takarót és ki is állt az épület elé, sütkérezni a napsütésben.
A mozdony első szolgálata az immáron hagyományosnak tekinthető IC 933/IC 913–IC 918/IC 938 páros lett. E sorok szerzőjének megadatott a lehetőség, hogy a gépen utazva figyelje az eseményeket és öröm volt látni Kapuváron, Csornán, Győrben, Tatabányán, Kelenföldön és a Keletiben is a mozdony érkezésekor a döbbent, de vidám arcokat, amint elhaladt előttük a zenélő mozdony.
Ahogy a Széchenyi-mozdonynak, úgy a Liszt-mozdonynak is az első szolgálata az IC 933/IC 913-as továbbítása volt. A gép Sopronban jár rá a vonatára

A Liszt-mozdony – a Széchenyihez hasonlóan – ellátogatott Erdélybe is: 2011 pünkösdjén ez a gép továbbította a Sopronból indult Csíksomlyó Expresszt.
A mozdony jelenleg is szolgálatban van, azonban a „zenés felárat” már csak riktán kérhetné a GYSEV, hiszen sokszor a mozdonyvezetők inkább lekapcsolják a berendezést. A hangosítás egyébként egyszerűen működik: műholdas helymeghatározás alapján tudja, hogy mikor jár állomáson a jármű és 40 km/h sebesség alatt zenélni kezd. Természetesen ezt a mozdonyvezető a vezetőállásról lekapcsolhatja vagy kézzel is indíthatja, függően az üzemi körülményektől. A mozdony a műszaki kivitelezést végzők tájékoztatása szerint elvileg bármilyen számot le tudna játszani, hiszen az adatot egy memóriakártyáról olvassa a lejátszó.
A Liszt-mozdony az állomásokra zenélve érkezett, hirdetve a kezdődő Liszt-évet
A 1047 503-6 számú mozdonyt egyébként 2002-ben építette a Siemens 20801 gyári számon. Szolgálatba 2002. szeptember 20-án lépett.
Indulásra kész már a Sopronba tartó IC 918/IC 938-as a Keleti pályaudvaron, 2010. október 21-én este
(fotók: Halász Péter)

Sorozatunkban most búcsút veszünk a GYSEV-től, hiszen számba vettük a flottájukat megjárt eddigi reklámmozdonyokat. A MÁV-csoport valószínűleg a magyar „bezzegvasút” mintáján felbuzdulva szintén nekiállt az „emlékmozdony-projektnek”, de ez már sorozatunk következő részének tárgya lesz.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.