2011. 12. 12.

Hosszabbítottak

Több hosszabbítás után végre hétfőn kora este megindulhatott a forgalom Bruck an der Leithánál, igaz még korlátozásokkal. A távolsági vonatok már nem kerülnek Sopron felé.



A vasárnap délutáni, Bruck an der Leithán történt baleset nyomán az ÖBB szakemberei tegnap még úgy számoltak: várhatóan hétfő délelőtt helyreállhat a forgalom az érintett szakaszon. Az ÖBB azonban hétfőn délelőtt közölte: 15 óráig biztosan marad a jelenlegi helyzet, azaz a helyi vonatok helyett buszok járnak Bruck an der Leitha és Parndorf, illetve Neusiedl am See között; a távolsági vonatok pedig 120-180 perc késéssel, Sopron felé kerülnek.
A délutáni információk szerint már 18 órára teszik a forgalom újraindítását az ÖBB szakemnberi. Fontos tudni azt is, hogy a Budapestről érkező, késő Railjet-vonatok nem mennek el a végállomásukig, azok csak Wien Westbahnhofig menne. Bécstől nyugatra tartalékszerelvényekkel, menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A vágányzárat végül a tervezett időpontban, 18 óra körül részlegesen feloldották, de a helyi vonatok helyett továbbra is pótlóbuszok járnak – tudatta az ÖBB.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.