2011. 11. 16.

Megújuló állomások?

A MÁV nagy csinnadrattával, ám láthatóan annál kisebb sajtós érdeklődés mellett jelentette be: húsz év alatt összesen 460 állomást újítanak fel – ennek mintaprojektje pedig a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonal lesz. A pályához persze nem nyúlnak, hiszen a lassan döcögő vonatokból jobban látszik majd az új állomásépület...


2011. november 15-ét érdemes jól megjegyezni. E napon történt ugyanis, hogy a MÁV-csoport vezetői, a vasútvonal menti települések első emberei és a szaktárca parlamenti államtitkára közösen jelentették be: húsz év alatt újít fel 460 vasútállomást a MÁV. Az első projekt, amolyan minta a 120a jelű, Budapest–Újszász–Szolnok vonal mentén fekvő néhány állomás lesz – hogy melyikek, azt persze nem tudtuk meg az esemény után kiadott hosszadalmas sajtóközleményből sem. Csak sejthetjük a képek alapján, hogy jól megnézhetjük Maglódi nyaraló, Mende és Szentmártonkáta állomásépületét.
Az viszont biztos, hogy a vonal „18 helyszínén egyszerre, azonos koncepció szerint valósul meg az ingatlanok (állomások és megállóhelyek) felújítása, az állomás kategóriák és a jelenlegi illetve tervezett utasforgalom figyelembe vételével. A program során megújulnak és akadálymentessé válnak az utasforgalmi területek: váróterem, jegyváltó helyiség, utas WC, állomási előtér, állomási környezet, közlekedési kapcsolatok (busz, P+R, B+R); továbbá a vasútüzemi területek: személypénztárak, forgalmi irodák, szociális helyiségek, szociális blokkok, technológiai helyiségek” – írja a közlemény.
A nem műemléki létesítményeket valószínűleg ez az újfajta típusépület váltja majd fel

A MÁV hangsúlyozza: ezúttal nem elszórtan, ötletszerűen, hanem koncepciózusan újulhatnak meg a vasútállomások és az állomásokat övező területek. Utóbbi az önkormányzatok feladata lesz. A települések már a tervezés során aktívan közreműködtek – állítja a MÁV. A vasúttársaság szerint ugyanis stratégiai cél, hogy a mostani állomásfelújítások országos példaként szolgálhassanak majd a jövőben.
A felújítási munkák során korszerűsítik az szolgálati és utasforgalmi létesítményeket, az utasperonokat akadálymentesítik, vakvezető sávokat és rámpákat telepítenek. Mi több, „megtervezésre kerültek a felvételi épület közvetlen környezetében található burkolt területek, parkfelületek is. Valamennyi állomás és megállóhely teljes területén elkészültek a piktogramok és állomási névtáblák elhelyezésének tervei, a távközlés-, informatikai hálózat, valamint a meglévő hálózatok, az információs és reklámtáblák tervdokumentációi” – áll a közleményben. Azt is ígérik, hogy a régi épületeket természetesen eredeti formájukhoz igazodva újítják majd fel.
Új épületet kap a szentmártonkátai megálló is

Arról azonban nem szól információ, hogy mi lesz a későbbi létesítményekkel, így például a rákoshegyi vagy éppen a nagykátai felvételi épülettel? Ahogy az sem tudjuk meg a kiadott háttéranyagból, hogy mikor kezdik a munkákat, mikorra fejezik be és várhatóan mennyibe kerül mindez nekünk, utasoknak?
Egy viszont biztos: a pályához nem nyúlnak ezúttal. Tehát a lassan újra széthulló vasútvonalon döcögő koszos szerelvényekből jól látszanak majd a munkálatok során megújuló állomási létesítmények.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.