2011. 09. 16.

Búcsú a célfilmtől

Nemrégen még ritkaságszámba ment és szinte vadásztuk az új kijelzős villamosokat Bécsben. Azonban most már úgy néz ki, hogy a régi, célfilmes E2-eseket kell vadászni, ha még van belőlük egyáltalán.


Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek Bécsből arról, hogy van-e még forgalomban régi, igazi klasszikus E2-es villamos? A „klasszikus” alatt azt értjük, hogy a régi jó, célfilmes utastájékoztatóval vannak ellátva a szerelvények.
Az új kijelző persze egyben azt is jelenti, hogy még jó néhány évig számítanak az 1978-1990 között épített kocsikra, hiszen nem véletlenül kaptak új kijelzőt és persze visszapillantó tükröt. Az új kijelző persze nem a legtökéletesebb megoldás, hiszen sokan panaszkodnak rá, hogy sokszor nehéz elolvasni a feliratokat, ha hosszabb állomásnévről (ilyen például a „Schlachthausgasse”) vagy két sorba írt végállomásról van szó. Erre példa a „Zentralfriedhof 3. Tor”.
A korábbi kijelzők előnye volt a jobb olvashatóság, azonban meglehetősen karbantartás-igényes szerkezetekről van szó és egy-egy vonalhosszabbításkor az összes érintett szerelvény számára új célfilmet kellett gyártani, ami nem kevés pénzbe került. Emellett pedig az „átszerelés” is hosszabb ideig tartott, hiszen a megfelelő pozícióba kellett állítani az egyébként motoros hajtású kijelzőt.

Egy régi, célfilmes villamos a D viszonylat Südbahnhofnál lévő végállomásán

...és egy új, LED-kijelzős szerelvény ugyanott
A két sorba írt végállomás (itt: Burggasse Stadthalle U) nem a legjobb a LED-es kijelzőn...

...igaz, a célfilm esetében sem jobb a helyzet

Klasszikus helyszín az Opera előtt villamosvégállomás, ahol a képen látható 62-es mellett a WLB szerelvényei is fordulnak. A viszonylaton egyébként meglehetősen ritka az E2-es szerelvény, jobbára E1-esek és rövid ULF-ok járnak erre

Egy kakukktojás: a 18-as villamos a földalatti szakasz felújítása miatt került Favoriten felé. Az egyébként a 6-os által használt rámpán ereszkedik az USTRAB-szakaszon lévő Matzleinsdorfer Platz megálló felé

A célfilmes kocsik jellegzetessége, a viszonylatszámot mutató doboz nem tűnt el, a homlokoldali számkijelző került ide
(fotók: Magyarics Zoltán)


 
Variációk végállomásokra. A végállomásokon a célfilmes kocsik esetében érdekes konstellációkat örökíthettünk meg
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.