2011. 08. 13.

A kettéosztott város

Ma ötven esztendeje húzták fel a berlini falat. Persze, egyik óráról a másikra nem a közismert, többszintű határvédelmet építették ki az NDK és Nyugat-Berlin határán, hanem csak sima tankcsapdák és szögesdrótok kerültek az utcákra. Lezárták az S-Bahn és az U-Bahn vágányait és állomásait… Berlin kettéosztása „tökéletessé” lett.


Niemand hat die Absicht eine Mauer zu errichten” – mondta pár hónappal korábban az NDK első emberének számító, az SED (Solzialdemokratische Einheitspartei, Szociáldemokrata Egységpárt, az NDK állampártja) főtitkára, Walter Ulbricht. 1961. június 15-én egy nemzetközi sajtótájékoztaton a Frankfurter Rundschau riportere, Annamarie Doherr kérdezett rá: vajon hogy fér össze a szabad város fogalma azzal, hogy az államhatár a város közepén, a Brandenburgi kapu előtt fut? Ulbricht elutasította a felvetést, azt mondta: a főváros munkásai lakásépítéssel és nem műszaki zárak telepítésével vannak elfoglalva. Senkinek sincs szándékában egy falat építeni – mondta a főtitkár.
Walter Ulbricht az 1961. június 15-i sajtótájékoztatón
(forrás: Bundesarchiv)


Walter Ulbricht híres válasza a Frankfurter Rundschau riporterének, Annamarie Doherrnek

Alig két hónappal később, a szovjet fél hallgatólagos beleegyezését is magukénak tudva azonban lezárták az NDK, illetve Kelet-Berlin és Nyugat-Berlin közötti határokat. Az ok egyszerű volt: bár az NSZK és az NDK között már nem lehetett „csak úgy” átmenni a határon, Berlinen belül nem okozott különösebb gondot nyugatra szökni. Egyszerűen csak felült az állampolgár az S-Bahn-ra valahol „Berlinben, az NDK fővárosában” (így nevezte az állam hivatalosan Kelet-Berlint) és leszállt Nyugat-Berlinben. Számtalan, főleg képzett munkás szökött nyugatra, ami rendkívül nehéz helyzetbe  hozta az NDK gazdaságát. A disszidálások megakadályozására végül lezárták a határokat.
A szektorhatár a Brandenburgi kapu előtt. Jobbra Nyugat-Berlin, balra Kelet-Berlin látszik
(forrás: Bundesarchiv)

A fal felépítése egyébként nem volt egészen váratlan esemény. A nyugat-német hírszerző szolgálat, a Bundesnachrichtendienst (BND) augusztus 9-én számolt be a Varsói Szerződés tagállamainak augusztus 3-5. közötti tágyalásáról:
A jelentések szerint a pankowi rezsim [így nevezeték a nyugatiak az NDK vezetését, így nem kellett Berlin nevét használniuk, mintegy elismerve a kelet-német kormányt – HP] azon munkálkodik, hogy Moszkva beleegyezésével átfogó lezárásokat készítsen elő – különösen a metró és gyorsvasúti forgalom szektorhatárokon történő megszakítására.
Időközben a szovjetek megerősítették az NDK-ban állomásozó csapataikat s végül a moszkvai áldás birtokában az NDK vezetése megkezdte a szektorhatárok lezárásának előkészítését.
A falat Nyugat-Berlinből könnyen megközelíthette bárki. Aki az NDK felől tette, az életével játszott...
(forrás: Wikipedia)

Augusztus 12-éről 13-ára virradó éjjel a néphadseregtől mintegy ötezer, a határőrségtől szintén ötezer és a munkásőrségtől mintegy 4500 ember állt készenlétben – hogy mire, azt még ők sem tudták akkor.
A DR, az NDK államvasútjának érintett alkalmazottainak lezárt leveleket osztottak ki, azzal, hogy azokat csak külön utasításra, adott időpontban nyithatják fel. Végül augusztus 13-án hajnali két órakor valamennyi, a szektorhatáron átkelő vasútvonalon leállt a forgalom.
Augusztus 13-án reggel 4 óra 10 perckor, üzemkezdetkor az elvágott nyugati szektorban 63 „Viertelzug” volt a hírek szerint. 33 szerelvény (szintén „Viertelzug”) pedig az NDK területén rekedt. Érdekesség, hogy az áram lekapcsolása és a vágányzár bevezetése annyira hirtelen történt, hogy a Ringbahn egyik szerelvénye a Sonnenalle és Treptower Park állomások között állt meg. A vonat napokig állt a határ közelében, mígnem hirtelen eltűnt a Treptower Park, azaz Kelet-Berlin felé.
A határok lezárása után, augusztus 13-ától kezdve új rend lépett életbe Nyugat- és Kelet-Berlinben egyaránt – már ami a témánkat jelentő metró- és gyorsvasúti forgalmat érinti.
A metrók tekintetében viszonylag egyszerű a helyzet. A keleti szektor alatt haladó két nyugati vonal, a mai U6-os és U8-as megállás nélkül haladt át Kochstraße–Reinickendorfer Straße (U6) és a Moritzplatz–Voltastraße (U8) közötti szakaszon. Egyedül az U6-os állt meg keleten: a Friedrichstraßénál korlátozás nélkül át lehetett szállni a Nord-Süd-Tunnelben közlekedő nyugati S-Bahn-vonatokra és a szintén nyugati S-Bahn-járatokra a Stadtbahnon. Az innen induló, keleti vonatokra és a távolsági járatokra csak szigorú ellenőrzések után lehetett felszállni, ha nyugatról érkezett az utas.

Egy, már a BVG kezelésében lévő szerelvény a Friedrichstraße alsó peronján. A nyugati S-Bahn-ok egyetlen földalatti, kelet-berlini megállója volt itt
(fotó: Olaf Hachkhausen / www.stadtschnellbahn-berlin.de)

A mai U2-es metrót két részre osztották. A keleti részen a Thälmannplatz és Pankow között jártak a vonatok, a szektorhatáron fekvő Potsdamer Platz állomást lezárták, csak tárolóvágányként használták. Nyugaton a vonatok a Gleisdreieckig jártak. Később a Nollendorfplatz–Gleisdreieck szakaszt felhagyták a csekély forgalom miatt. A pályán különféle próba- és kísérleti meneteket végzett a BVG.
A nyugat-berlini BVG által kiadott metróhálózati térkép 1961 szeptemberéből – a BVG mindvégig feltüntette a keleti vonalakat is a térképein
(forrás: www.berliner-untergrundbahn.de)
Tábla az utolsó nyugat-berlini állomáson, a Reinickendorfer Straßén
(fotó: Georg Simetsberger, forrás: www.berliner-verkehrsseiten.de

Ma itt az U2-es viszonylat szerelvényei járnak. 1975-ben így festett a Gleisdreieck és Potsdamer Platz közötti pálya
(fotó: Norbert Dembek, forrás: www.berliner-verkehersseiten.de)

Az U8-ason közlekedő nyugati metrószerelvények megállás nélkül haladtak át Kelet-Berlin alatt. A kép az Alexanderplatzon, 1990 áprilisában készült
(fotó: Carsten Lau, forrás: www.berliner-verkehrsseiten.de)

Az S-Bahnnál kacifántosabb volt a helyzet. A szektorhatárok lezárásával négy szakaszon időlegesen szigetüzemben jártak a vonatok. Az Oranienburg–Hohen Neuendorf részt hamarosan a Berliner Außenring villamosításával összekötötték a kelet-berlini hálózattal. Hennigsdorf és Velten között 1983. szeptember 20-ig maradt a harmadik sínes szigetüzem, utána villamosították a vonalat a nagyvasúti rendszer szerint. A felsővezetéknek ma már itt csak a hűlt helye látható.
Az államhatár Heiligensee és Hennigsdorf között. Ma itt az S25-ös viszonylat szerelvényei közlekednek. A kép 1984-ben készült
(forrás: www.stadtschnellbahn-berlin.de)

A hennigsdorfi szigetüzem fontos megállója volt Hennigsdorf-Nord, ahol a Berliner Außenringen közlekedő vonatokra lehetett átszállni. Az S-Bahn-üzem végét jelzi, hogy állnak már a felsővezetéket tartó oszlopok
(fotó: Sigrid Mörschel / forrás: www.stadtschnellbahn-berlin.de)

A Potsdam–Griebnitzsee (ma S7) szakaszon hamarosan dízelüzemre váltottak s ugyanez volt a helyzet a Rangsdorf–Mahlow (ma S2) szakaszon is.
A városon belüli forgalomban kettévágták a Stadtbahnt. A Friedrichstraße állomáson az eredeti gyorsvasúti vágányok a kelet-berlini forgalmat szolgálták: ide ellenőrzés nélkül juthatott be bárki a környékről. A mai nyugati irányú személyvonati peron (a „B” jelű) lett a nyugat-berlini S-Bahn-vonatok végállomása. A két peront és csarnokrészt kezdetben üveg, később fémlapokkal válaszották el egymástól. A „C” peron pedig a távolsági forgalomé maradt. A kevés „Interzonenzug” számára bőségesen elég volt a két vágány, ahol a határellenőrzés zajlott.
Az észak-déli alagútban közlekedő vonatok az Anhalter Bahnhof és a Friedrichstraße kivételével minden földalatti állomáson áthaladtak. Ugyancsak lezárták a Bornholmer Straße állomást. A Wollankstraße nyitva maradt, igaz, ez Kelet-Berlinben feküdt, de csak a nyugati S-Bahn-vonatok használták, így ide ellenőrzés nélkül juthattak be a polgárok.

A wollankstraßei megálló bár Kelet-Berlin területére esett, kizárólag nyugatiak használhatták
(fotó: Bernd Buder, forrás: www.stadtschnellbahn-berlin.de)

Pár nappal később, augusztus 17-én nyugat-berlini szakszervezetek és civilek bojkottra szólították fel a berlinieket. Úgy vélték, hogy a DR üzemeltetésében álló S-Bahn-nal lényegében a fal felépítését és felhúzását fizetik meg a nyugat-berlini polgárok. Az utasszám drasztikusan csökkent, a bojkott hatására az S-Bahn részesedése a nyugat-berlini közlekedésből mindössze öt százalékos lett, az utazók a buszokat választották. A BVG nem rendelkezett annyi járművel, hogy a hirtelen megnőtt igényeknek eleget tegyen, így más nyugat-német városoktól érkeztek buszok és buszvezetők. A „Solidartitätsbus”-ok segítségével azonban megbirkóztak a feladattal. A bojkott hatására megnőtt forgalom miatt számos új buszjáratot indított a BVG, többek között a városi autópálya-szakaszokat is bevonták a tömegközlekedési hálózatba.
Ugyancsak a kettéosztottság hatására indult meg a nyugat-berlini metróhálózat fejlesztése. Az U7-es vonal, amely 1984-re érte el Spandau központját egyfajta „S-Bahn-pótló” járat is lett volna – igaz, addigra már a BVG átvette a nyugat-berlini gyorsvasút üzemeltetését.
A szellemvasúttá vált S-Bahn-hálózaton 1980-ig igyekeztek fenntartani a látszatot. Ámbár a forgalmat csak kettő-négy kocsis vonatok látták el, „Dreiviertelzug” vagy a „Vollzug” igen ritka állatfajnak számított. Az 1974-es labdarúgó világbajnokság néhány mérkőzését a berlini olimpiai stadionban rendezték. A rendezvényre a DR is készült: kivételesen a keletről átállomásított szerelvények segítségével a környéken ismét nyolc kocsis vonatok közlekedtek.
A kettéosztott hálózat üzemeltetéséért a DR a nyugat-berlini S-Bahn-t a lehetőségek szerint külön kezelte. A főjavításokat ugyan továbbra is a kelet-berlini schöneweidei főműhely végezte, a kisebb karbantartásokat a Nyugat-Berlinben maradt kocsiszínekben végezték. A wannseei mellett Grunewaldban; a Papestraßénál, a mai Südkreuz közelében és a Nordbahnhofnál volt járműtelep. Utóbbi földrajzilag keleten feküdt, de kizárólag a nyugat-berlini S-Bahn-t szolgálta.

Egy S-Bahn-szerelvény a nyugat-berlini hálózatot szolgáló Papestraße kocsiszínben
(fotó: Detlef Jentzsch, forrás: www.stadtschnellbahn-berlin.de)

A körbezárt városrészben időközben a lehetőségekhez képest normalizálódott az élet, jobbára önellátásra rendezkedtek be – hiszen nagyban függtek a szovjet megszállási övezettől, mert Nyugat-Berlin utánpótlási útvonalai ezen át vezettek. Nyugat-Berlin különleges státusú város lett: nem volt teljes jogú tagja a Német Szövetségi Köztársaságnak, egyfajta városállam lett, amely az NSZK jogrendjét alkalmazta – már amennyire a szövetségesek ezt engedték. Többek között nem volt itt sorkatonai szolgálat, a város első embere pedig a kormányzó polgármester, a Regierender Bürgermeister lett. Érdekesség, hogy Berlin város és tartomány vezetője a mai napig a kormányzó polgármester. Ezt a posztot – legalábbis a 2011 szeptemberében esedékes választásokig – Klaus Wowereit tölti be.
Nyugat-Berlinbe egyébként az amerikai vezetők rendszeresen ellátogattak. Legemlékezetesebb John F. Kennedy 1963-as látogatása volt, amikor elhangzott a híres mondat: „Ich bin ein Berliner.

John F. Kennedy megtekinti a berlini falat 1963-as látogatása idején
(forrás: Wikipedia)

A másik emlékezetes elnöki vizit 1987-ben volt, ekkor Ronald Reagan látogatott a városba. A Brandenburgi kapu nyugati oldalán elmondott beszéde sem kevésbé híres:
General secretary Gorbatschow, if you seek peace, if you seek prosperity for the Soviet Union and Eastern Europe, if you seek liberalization, come here to this gate. Mr. Gorbatschow, open this gate! Mr. Gorbatschow... Mr. Gorbatschow, tear down this wall!

(a híressé vált, fentebb idézett 11:15-től hallható)

A berlini fal végül 1989. november 9-én estig képezett valódi akadályt. A határt őrző katonák állandó tűzparanccsal rendelkeztek és a határzár fennállásának 28 esztendeje alatt összesen 136 ember vesztette életét a berlini falnál a határ – akkor illegálisnak tekintett – átlépése során.
1989. november 9-én kora este Günter Schabowski egy baki miatt azonnali utazási könnyítéseket jelentett be. Szándékán kívül Schabowski tette meg az első gyakorlati lépést a két városrészt (és a két Németországot) elválasztó fal lebontása felé.

Schabowski sajtótájékoztatója a híressé vált „bakival”, miszerint azonnal,  haladéktalanul életbe lépnek a könnyítések
Das tritt nach meiner Kenntinis... ist das sofort, unverzüglich.

Nem sokkal később pedig a lengyelországi utazását megszakító szövetségi kancellár, Helmut Kohl a nyugat-berlini szenátusnak otthont adó schönebergi városháza előtt mondott beszédet. Ott, ahol 1963-ban John F. Kennedy is beszélt

A két Németország végül 1990. július 1-jével gazdasági, szociális és pénzügyi unióba lépett egymássa. 1990. október 3-án egyesült a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.