2011. 08. 02.

...és elindult!

Igen, elindult a MÁV-START térképes menetrendi keresője. Működik, jobb, mint a régi ELVIRA, ez a kettő már biztosan elmondható róla. Nagy előrelépés, ez biztos.


Sokat azért nem kellett dolgozni a rendszeren, lényegében a MÁV-TRAKCIÓ iemig-jének a kicsit más irányba továbbfejlesztett variánsáról van szó. Az alapötlet jó, a kivitelezés megfelelő, ezt mondhatjuk az első benyomások alapján. Persze, az iemig-hez képest nagy előny, hogy az idegen járművek, így a GYSEV vagy az ÖBB, netán a ZSSK mozdonyaival továbbított vonatok is megjelennek a rendszerben, igaz, csak a MÁV területén, tehát a GYSEV saját vonatai nem kerültek fel a térképre. Márpedig ez azt jelenti, hogy a menetrendváltástól még kevesebb vonatot láthatunk az új felületen...
Mint két tojás... Fent a „nyilvános” ELVIRA, lent pedig a közönség elől alapvetően titkolt, de legalábbis nem hangoztatott rendszer, az iemig. Viszont az ELVIRÁ-ban legalább a kereséshez nem kell bejelentkezni

A MÁV-START új térképes keresője az elvira.mav-start.hu/terkep címen érhető el. Teszteljétek ti is, várjuk a véleményeket!

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.