2011. 06. 10.

Villamossal a főpályaudvarra

Rövidesen villamossal is elérhető lesz a berlini főpályaudvar. Az M10-es vonal hosszabbítása várhatóan 2013-ra készül el, az előkészítő munkák pedig már folynak a német fővárosban.






Mindössze pár méter választja el az M10-es villamos kihúzóvágányának végét az Invalidenstraßétól, ahol az M8-as szerelvényei közlekednek. Az ív sokat mond: a tervek szerint itt érne össze a két villamosvonal.
Mindössze pár méter választja el az M10-es végállomását és az Invalidenstraßén vezető vágányokat. A váltó beépítésére még várni kell egy ideig, de már nem sokáig

Június 16-ától nagy változásokra kell számítani a berlinieknek. A Hauptbahnhofhoz vezető villamosvonal építése miatt jelentős korlátozásokra kell számítani a környéken. Az M8-as és a 12-es viszonylat új, ideiglenes végállomást kap a Nordbahnhof közelében, a Caroline-Michaelis-Straßén. A mostani végállomáshoz, a Schwartzkopffstraßéhoz villamospótló buszok járnak majd. A térképek tanulsága szerint június 15-én elmegy az utolsó villamos ebben a hurokban, ezt a rövid szakaszt felhagyják a tervek szerint.
 Az új vonalszakasz áttekintő térképe

Az M6-os viszonylat egyik kocsija, egy GT6N a schwartzkopffstraßei hurokvágány közelében. A Chaussestraßén vezető vágányokat felhagyja a BVG

Az új pálya elkészültével a villamosok a Chaussestraßétól tovább, egyenesen haladnak majd, végig az Invalidenstraße mentén, egészen az Europaplatzig, azaz a főpályaudvar előtti térig. A fordító kialakítása itt azonban nem egyértelmű egyelőre: a 2008-as térképen egy hatalmas hurok látszik – meglátjuk, hogy mi lesz a végeredmény, ami azért is érdekes, mert az M10-es vonalon kétirányú szerelvények közlekednek, viszont a tervek szerint az eredetileg a Schwarzkopffstraßénál forduló M8-as és az M6-os is idejár majd, utóbbiakon egyirányú villamosok közlekednek.
A tervek szerint az M10-es 5, az M8-as 10, az M6-os viszonylat pedig 20 percenként közlekedik és kizárólag alacsonypadlós járműveket indít majd a BVG ezeken a viszonylatokon.
Nordbahnhof
Zinnowitzer Straße
Invalidenpark
Hauptbahnhof
 Így néznek majd ki a megállóhelyek
(forrás: www.berlin.de)

A kötöttpályás kapcsolatot már a pályaudvar 2006-os átadása óta hiányolták, sokszor szóvá tették, hogy a belváros felől csak busszal lehet megközelíteni a pályaudvart, ha nem egy S-Bahn-megálló közeléből indul az ember. A pályaudvar előterében már az építéskor gondoltak a villamosra: a két útpálya között kihagyták a helyet neki. A többi szakaszon a közúttal közös pályán haladnak majd a szerelvények.
A beruházásra 22,8 millió eurót (mintegy 6,1 milliárd forintot) költenek, ebből építik meg a 2400 méter hosszú vonalat, amelyen 2015-re várhatóan napi 13 ezer utas fordul majd meg.
 A villamosok a közúttal közös pályán haladnak majd az új részen is

Az autóparkoló helyén villamosmegálló lesz. A kép bal szélén látszanak az előkészített villamosvágányok, így a Tiergartentunnelbe vezető út kereszteződését nem kell feltúrni, ha fektetik a vágányokat

A két útpálya közötti nagy üres placc helyén lesz a villamosmegálló a főpályaudvar előtt. A kép bal alsó sarkában látszik az előbb említett csomópont és az előkészített vágányok helye
(forrás: Google Maps)

A vonal érdekessége, hogy a Humboldthafen melletti hídon átkelve az egykori Nyugat-Berlin területére érnek a villamosok. A városrészben 1967 óta nem jártak villamosok, csak az ezreforduló után tértek vissza ismét a vaskerekűek egy-egy rövid szakaszon a város nyugati felébe. A felhagyott villamosvágányok azonban a mai napig láthatók az Invalidenstraße aszfaltjában.

A villamosvágányok még megmaradtak az Invalidenstraßén... Hamarosan újra cserélik őket

Az Invalidenstraße és a Chaussestraße kereszteződése. A kép bal széle felé forduló vágányokon megszűnik a villamosforgalom
(a másként nem jelölt képek a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.