2011. 05. 17.

120 vagy 160?

Jó néhány éve már, hogy nagy csinnadrattával átadták a Budapest és Hegyeshalom közötti vasútvonal nagysebességű szakaszait. A 140-es és 160-as tempóra kiépített pályákon azóta szaporodnak a lassújelek, de úgy tűnik, nem csak a pályafenntartással lehetnek gondok. A vonatbefolyásoló miatt lehetnek lassabbak a vonatok, ha a nem történik semmi.

Ennek az évnek a végén, azaz 2011. december 31-én lejár a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal nagysebességű üzemengedélye. Ez azt jelenti, hogy az eddig 160 km/h-val járható szakaszokon minden feltétel teljesülése esetén is csak 120-as tempóval lehet majd közlekedni. Igaz, sokszor ez fel sem tűnik az utazónak, annyi a lassújel a vonalon. De hosszú évek után most úgy tűnik, hogy nem a lassújelek miatt, hanem a vonatbefolyásoló és az adminisztráció miatt kell lassítani.
Hamarosan az IC-vonatok is csak százhússzal közlekedhetnek?
 A vonatok java része ezen a vonalon emelt sebességű üzemben, azaz akár 160-as tempóval is közlekedhet. Ehhez szükséges a vonatbefolyásoló ilyen üzemre való átalakítása. Azaz – leegyszerűsítve – egy sárga fény esetében három helyett már az első éberségi felhíváskor érezhetően kell csökkenteni az üzemi fékkel a szerelvény sebességét. Ez az üzemmód 124 km/h felett kapcsol be és 80 km/h alatt kapcsol ki az ilyen berendezéssel szerelt járműveknél.
Még 160 km/h-val robogunk Győr mellett. Rövidesen csak 120 lesz a legnagyobb sebesség, ha nincs a gépen ETCS?
A nagysebességű üzem beindításakor ez év végéig kaptak engedélyt az ilyen rendszer szerinti közlekedésre a MÁV járművei. Azonban ez az engedély hamarosan lejár. Hosszabbítani pedig nem lehet, hiszen a vonalon az európai vonatbefolyásoló, az ETCS Level 1 is telepítésre került. A szabályok értelmében pedig csak ETCS-üzemmódban közlekedhet nagysebességű vonat. Márpedig az elmúlt években ez a rendszer nem éppen a megbízhatóságáról volt híres. De nem csak ez a baj vele. A fő probléma, hogy alig van olyan jármű – leszámítva pár százas Gigantot –, amelyiken ott lennének az ETCS fedélzeti berendezései. Az ÖBB-s Taurusokon nincs ilyen, a MÁV 1047-esein szintén, a FLIRT-eken, Talenteken és a Railjet-vezérlőkocsikon sincs ilyen berendezés. Mindez pedig azt jelenti, hogy az év végétől csak lassabba, 120-as tempóval járhatnának a vonatok.
Az ÖBB nagysebességű vonata, a Railjet sem lesz nagysebességű. Hegyeshalmon túl a hagyományos vonatbefolyásolóval 160-nal is mehet, de Magyarországon akkor is csak 120 a vége...
 Ez a változás jelentős gondokat okozna. A mostani menetrend is elég feszes, sokszor csak meglehetősen „szögletes” vezetési stílussal tartható a nemzetközi vonatok menetrendje. De a 140-es, 160-as sebességű személyvonati közlekedés is csak vágyálom maradhat, a késések kódolva lesznek a menetrendbe, ha nem történik változás ezen a fronton.
Mindemellett azért nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy amíg idehaza sok helyen a 120-as vagy éppen a hegyesi oldalban a 160-as tempó megtartásáért küzdünk, addig Európa boldogabbik felén a minőségi távolsági vonatok akár kétszázzal közlekednek. Legalább.
A FLIRT-ek is csak 120-al kocoghatnak, hiába vett a MÁV-START hatvan, 160 km/h-ra alkalmas motorvonatot
(képeink illusztriációk, a szerző felvételei)

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.